megbocsátom, amiért méltónak találsz
arra, hogy lábam nyomába összegyűljön
a világ összes fájdalma, hogy halálra ítélt
napok hordalékát fogyasszák, élő sejtjeimet
felzabálják az évek. Tovább →

bebámul sorsom ablakába
a hold tág pupillája
megnyitom jajmagas magányom
szűk börtönét a világra Tovább →

lassan véget ér a nagy álmatlanság kora,
ami nemzedékünkre rányomja bélyegét. Tovább →

1

Nézzétek
tovább vándorol a Költő
most egy véget nem érő télbe
papírtalpú cipőjében szuttyog a hólé Tovább →

Sosem bocsátják meg a rózsák,
hogy körmödet szirmukba vágtad,
és nem életük, hanem pusztulásuk
szemtanúja akartál lenni. Tovább →

örök vagy, akár halálos seb ürege, amiből elszivárog-
nak nevek, dátumok; mint az ébredés nyugtalansága,
amit kósza árnyékként elnyel a sötétség; mint elveszett
érintés fantomfájdalma Tovább →

a saját bőrömről van szó amit mindennap
kockára teszek a tisztességre érdemes szavaknak
és annak az érzésnek amit a tenyerembe zárt
madárfióka szívverése váltott ki belőlem Tovább →

ó drága vágy megmenteni magunkat
a megszokás renyheségéből a nyomból
amit a vers hagy szívünkben Tovább →

Létezem. Egy halandó félálmában.
Felismer hajam százéves bonsai erdejének
illatáról, csak még nem tudja, hogy az a
hirtelen visszafojtott lélegzet én vagyok. Tovább →

évtizedek múlva is
abban az estében laktunk
ahol térdig gázoltunk a
kimondatlanul maradt szavakban Tovább →