A végtelen élőképe – Charles Dobzynskiért

Sosem bocsátják meg a rózsák,
hogy körmödet szirmukba vágtad,
és nem életük, hanem pusztulásuk
szemtanúja akartál lenni.

Fáj nekik a mással ismerős idő,
a nélküled érkező évszakok,
Kyrie Eleisonok között az emlékek
romhalmaza, a Tó szívritmus zavara,
ha neved kiáltozza a szél.

Fáj nekik a bevezetésben lezárt élet,
a közénk szakadt végtelen élőképe
a csend sziklazátonyán, a sosem látott
messzi táj, és minden terv, ami benned
lehull, mint kerekeskút törött láncú vödre,
ami többé nem húz felszínre friss vizet.

Fáj nekik a tánciskolából kimaradt fiatal
barackfa méltatlankodása, a félbeszakított
teremtés, a zárva-zárt szerelem, a rossz
álomból rosszabb valóságra ébredő kert,
amiben minden elmúlik, mert nem ismertél
magadra a virágok tekintetében.

Fáj nekik a moccanatlan fák lombjában
egy ág zöld vonójának nyekergése, a fecskék
röptétől üresen tátongó ég, a föld, ahol egyedül
a halálnak van joga a győzelemhez.

*
megjelent a Kivágott nyelvű harangok című kötetben, 2013-ban

Kategóriák: Vers.

Egy hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “… a félbeszakított
    teremtés…”

    ÁTfáj, drága Mari.

Vélemény, hozzászólás?