Visszavittem a tavat

a szőlőt akácos falta föl
a dűlőút beton-kérget növesztett
mintha csomót kötöttek volna
a madarak csőrére csend lett
talán miattam ki visszahoztam
a tavat tanyákat szekereket
talán zavarában az Idő próbálta
betapasztani a réseket
melyeken beömlött az almáskert
az ól a nádirigó fészke és amint
a nyesőnyél-napóra delet mutat
anyám mosolyog apám lécet
keres hogy beszögezze a kutat
akkor még nem volt kapu a kerítésen
csupán akkora rés
hogy egy szekér beférjen
az udvaron tyúkok kacsák
nézték amint hosszú nyakú
dervisfejével bólogat a mák
a forró homokban hűsítő
szigetek a fűcsomók s én egyikről
a másikra ugorva át
óriásnak képzeltem magam

tegnap visszahoztam a tavat
a dűlőút porát a csöpp tanyákat
és érzem amit Noé érezhetett
mikor meglátta a madár csőrében
az ágat

 

Kelebia, 2015

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    meghatódottságomban megszöktek a szavak a számból. közhelyes volna azt suttogni: csodálatos… szavak hatalmával is festesz… most az örök szeretetet… köszönöm, Istvándorom. ölellek: KedvesMarid

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Barátom, visszavittél térben és időben engem (most is) oda, ahol minden mag, rügy, madárröpt és szöcskepattanás remények beteljesülését ígérte.

Vélemény, hozzászólás?