Hiába bevált trükk, amely most is csábít,
hogy úgy, mint aki nem is mondja, csak kérdi —
sehogy sem megy. Folyton feleletnek látszik.
Szóljon direktben inkább, démoszthenészi
elszánással (az a kavics még a számban),
remélve, nem pusztán dadogásnak hallik.
Úgy kellene a lehető legtisztábban
artikulálni a semmitől csak alig
érzékelhetően különböző mindent,
hogy nagyrészt hiányoznak hozzá a szavak.
Nem(csak) belőlem, hanem a nyelvből. Hiszen
a fogalmak azonnal szertefoszlanak,
ha a határtól még hajszálnyival innen
neveznénk meg velük, ami odaát van,
(illetve nincsen), s szinte az is átbillen
ilyen közelségből, ami általában
kézzelfogható. Maradnak hát a pszichés
érzetek, valamiféle nyelv nélküli
költészet leírhatatlan szavai, és
Lorelei, mint jelkép: fésűtlen fésüli.