Kavics és virág

a nem szabályozott
emlékezetben lerakódnak
a percek
egyikből virág lesz
a másikat fölkapja az idő
és sodorja tovább
amíg el nem kopik

*

mintha csöndet evett volna
és azt emésztené a táj
a tanyaablak üvegén
égbolt tükröződik
még senki sem hiányzik

*
egészen a jövőig gurult
(máig)
rátapadt az udvar a tó
anyám apám és én is
azt a labdát keresem

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    És még mindig gurul, Barátom…

  2. Vajdics Anikó Vajdics Anikó szerint:

    Ötször olvastam újra. Lenyűgöz, mint mindig.

Vélemény, hozzászólás?