Karcol(g)atok

Fiatal koromban azt gondoltam, eljutni egy nő testéhez, a csúcsok csúcsa. És igyekeztem is! Később megértettem, hogy egy asszony lelkét megkapni, az a valami!

Hajnalban ébredtem, kimentem a konyhába, kávét ittam, rágyújtottam, most itt ülök és verem a billentyűket, álmos vagyok és dühös, mert mi a lompos rókafülért kelek én hajnalban, hát tényleg azt gondolom, érdekel bárkit, hogyan utaztam a hetvenes években abba a nógrádi faluba egy fatelepre azzal a simlis cigánnyal éjszaka, érdekel majd valakit, hogy majdnem agyonvertek, mert a simlis cigány refes volt, kitiltották a fővárosból közveszélyes munkakerülésért, így amikor eltűnt egy pénztárca az öltözőszekrényből, persze őt gyanusították, én pedig nekiálltam védeni, hát még szép, hogy szájbavertek azok az egyszerű gondolkodású nógrádi parasztemberek, de most komolyan, érdekel majd ez bárkit is, egyáltalán, lesz majd valaki, akit érdekelnek még a hetvenes évek?

Azt kérded, mi a szerelem? No, erre a kérdésre nagyon nehéz megtalálni a választ. Illetve… na várj csak egy picit! Amikor először voltál nálam, a csészéd oldalán lassan lecsurrant egy kávécsepp. Azután megállt félúton és odaszáradt. Ördög tudja, miért maradt ez meg bennem, de azóta, ha csésze oldalán kávécseppet látok, mindig rád gondolok. Vagy például, utálom a metrón a géphangot. Hazafelé mindig veled beszélgettem, lehunytam a szemem, láttalak magam előtt, kérdeztél, válaszoltam, beszélgettünk. És akkor megszólal az az érzelemmentes, rozsdás hang, hogy: a Határ út következik! Kirángat abból a puha, látomásos hangulatból. Azóta nem beszélgetek veled a metrón. De mindenhol máshol… Ma reggel madár lábnyomait láttam egy autó tetején, a friss hóban. Persze erről is te jutottál eszembe. Látod, ha van bátorságom mélyen magamba nyúlni, pőrére vetkezni mások előtt, megtalálom a választ a kérdésedre. Mert nekem ez mind-mind, a szerelem.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    “De mindenhol máshol…”

    Így, így, Barátom.

  2. Pethes Mária szerint:

    “Karcolgass” csak, Péterem… rogyásig.

Vélemény, hozzászólás?