Lombok és rügyek ǁ Ha nem dezertálsz [párhuzam(os)ok]

Mikor máskor, ha nem azonnal?
Elszáll az utolsó alkalom,
hogy megtöltsd őket tartalommal,
s túlléphess végül a szavakon.

                                                                               Itt és most, vagy megint elsumákolod.
                                                                               Ahogy szoktad. Hiába képzelegsz, hogy
                                                                               mást tettél volna – vagy tehetnél majd –, mint
                                                                               amit. Persze, nincs predesztináció.

Beérni most ennyivel kéne.
A pohár tele már nem lehet.
Attól a teljesség igénye
még nem délibáb, hogy így esett.

                                                                               Egyedül az „akkor, ott” determinál
                                                                               annyira egyértelműen, hogy soha,
                                                                               sehol nem változtathatsz rajta — csakis
                                                                               az éppen adott időpontban–helyen.

Lombosodik a nincsen bokra,
a rügyek mind téged rejtenek,
feszegeted, de nem mész sokra,
már az is siker, hogy sejtenek.

                                                                               Ha nem dezertálsz folytonosan, akár
                                                                               még vissza- és előremenőleg is:
                                                                               koordinátarendszered felülírt
                                                                               pontjáról más szögben látszik múlt, jövő.

A Valóság nyerhet, ha vele
áll rajthoz a Vágy és Képzelet?
A Van eljátszhatja, hogy lesz-e,
ha benne él minden életed?

                                                                               Felejtsd el, amit a carpe diemről
                                                                               tudni véltél. Semmi nem kínál nagyobb
                                                                               élvezeteket a szabadság biztos
                                                                               tudatánál. Legyen minden perc tied.

 

 

5 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    “Lombosodik a nincsen bokra”
    Merengető versedből ez a sor a szívembe akadt. értelmezhető a közösségi létre, de akár személyesre is. “a szabadság biztos tudata” valóban, nekem is a legfontosabb dolog. anélkül képtelenség alkotni, élni, levegőt venni.

    1. Bátai Tibor szerint:

      Köszönöm soraidat, drága Mari.

  2. Gősi Vali szerint:

    “Lombosodik a nincsen bokra,
    a rügyek mind téged rejtenek,” Különleges a képi világod (is), drága Marim… Szeretem-vers ez is.

    1. Bátai Tibor szerint:

      Köszönöm soraidat, kedves Vali!

  3. Gősi Vali szerint:

    Bocs, javítanám, ha tudnám, természetesen Tibornak szól most a hála és köszönet, Marinak a közlésért. 🙂 Ölelés nektek.

Vélemény, hozzászólás?