Világtalan

légely

a sírkert ezer lánggal
hívogat
csalogat még egy szél tépázta torz ölelésre

s én ördögborda ágyra
mint szentélyre
kifektetem sután
pislákoló emlék-mécsem

kalapos hölgy prémbundája
gallérjánál didereg

és szitál az ég ezüst könnyeket

sült gesztenye illatra
aggatott
törpe emberek
s a viasz fények arcukra lebegnek

és viasz fények a szobrok tövében
a házak szögletében
és a víz tükrén amott mely lomhán csordogál

lennék én kanóc
gyantán érlelt lánggal utcáid bejárni
és elsiratni a lecserélt neveket

szorosabban is ölelhettél volna
hogy ágyazzam fészkem
kivethetetlen
nem lennék most ennyire
tehetetlen

leroskadok kopjafáid elé
és már csak képzelem
hogy a pincetorkán még ott a légely
szomjamat oltani

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    belém szakadtak a szavak… “elsiratni a lecserélt neveket”

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Kedves Mária! Szép hétvégét kívánok Nektek és köszönöm 🙂

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Elsirattad itt is, kedves Vincze.
    Szebben se lehet.

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Elismerő szavaidért köszönetem, kedves Tibor!

Vélemény, hozzászólás?