Oda


(József Attilának)


1
itt züllött hamvat tagjaim szórnak
szilvaízű ősz hamvashaját köpködik a fák
a napsütés kezeidben kimagvaz
pépes lekvár és szüreti bor mosolyod
kenyérre kent gyermekszívet majszolok
minden romlás keringő döglégy zümmög
nekem nem jutott belőled több
mint a kérlelés az imádság
összetett kezek füzére
a hallgatás félelem
titkos vagy üszkös nyelvemen
törött üveg az utcaszélen
talpadba harap s kiált csorba ínyeden
árnyakat morzsolt a nyár én Téged féllek
mi lesz velem mi lesz veled nélkülem
derekadról lapot hámoz a megtartó szerelem
ha lábadból távozott erők tartanak engem
írj könyörgök ágyékomra emlőmre
édes tejből fogyasztott fehérségre
sírást víg zajt és türelmet kivárjalak
gyorsan rostálnak a napok
gyorsabban fogyok mint a percek


2
egy meggyűlölt magány kelepcéje
tükörbe nézett kételkedem
táskás szemaljaimból madaraimat feléd kergetem
törött héjú tojás pupillám zilált krizantém
sírodra árvult kókadt de még elég szép
megdicsőíteni azt aki voltál aki vagy
kócos lány és bohém fiú a szénakazlakon
párnát tömködtek a villák és kaszák nyírták
a töltést a legelő hosszú frufruját
mindig elhasalva néztél fölfelé rám
szabadon engedett tarfekete tűz ha láttál


3
szerettél mint méhétől tagadott magzat
kinek alakzatára hűlt minden rossz a jó
mint szó nélkül hagyott karcsúág pózol
ha lencsevégre kapott a menny a pokol
magad köré gyűjtő veszteség dobhártyámon
elképzelt kacaj első lépted csilingelő járásod
megtartanálak ha másnak nem kellenél
dühös angyaltábor ívott ikráját a kaviár vég
a sír tornyot épít mint csontjaidból a kedvesség
álca volt és átlényegületlenség
hazudott ki világra vajúdott
ösztöne hívott és be kell teljesedj
te is voltál gyerek
a szeretet barázdáidból épített feszület
puha fészerben szunnyadó lusta munkás
bölccsé lett öregség citál haza a kötelesség
ízetlen éretlen komisz az egyetértés és dac
kanálban hűtött gondoskodás a túlélés
oly szegénység kérlel
hogy magadnak sem engeded meg
a finomkodást kegyeletsértés


4
a bocsánat téves eszme
ezúttal rendszertelen magma rendje
hátadra mászott bizsergés élezett kés a tekintet
engem nyújtófával mosógépszíjjal tányérral szájjal verve
téged szemmel verten szerettek akik engem szerettek halva élve
nem kértem de kaptam mert sehogy sem akartam
rózsanyelvemre alvadt káromkodást az áldást
két arcán villant ártatlanság ölelne nem engedem
hajlított karima kezed fejemen az árulkodás
eltévedt reszketés a kalapnyi felejtés
sárgasága hol székre dönt hol ágyba ránt
akut tünet a létezés minden fejet meghajt
a szükség igenre bírt borzong te dacolj
tiltakozz ellenem ha a súlytalanság ölyveit
tölgyek alá szállt gyökereikkel felrepítem
tengermerengésed kő és sóbányájai elnyelnek
huhogj leheletnyi békét hívj és haza jövök
morzsolt szilánkjainkból az áttetszést
fojtó fényleselkedését kulcslyukakra vakablakokra hagyom
végrendeletedre pecsétül vérviaszomat adom
vesszővel ostorral vigasztalt a tűrés
a várakozás ingovány és ingóság
ami eltulajdonítható felszámol
a születés a halál is elragad magával
a lelkesedés csupán lángolás napnyugtakor
pihent vállakon sűrű hajat lobogtat az est az erdőháton
új csillagképek távcsöveidről porba hullnak kívánj
minden ami új kopott lesz
hordhatatlan púp
elviselhetetlen vagy
viselhető még nyűtten is
mert tőled szép és törött a váza reggel
neked kacsintó kormos minden parázs
hajlongok a semmiben fogant ima Istenének


5
odvas szobát bútorokkal magammal kitömnélek
zsúfolt fülszaggató hahotázást vaníliás joghurtot kérnék
marasztalnálak miközben üldöznélek ha elég volt belőled
ha engem üldöznének lehetnék gramofon ha te untál meg
amelyen egyetlen tű serceg az őszinteség
egyenes jellemet kutatva sávjain a hang szertelen
elhavazott szárnyakkal kiskanalakkal a jelent kergetem
fehérségem hullik örömmel feketedem
minden listád és leltárod naprakész
nálam ugyan nem de te biztos tudattal élsz
egy létezhetetlen egyetem pajkos gyermekeként
nincs másom csak én aki rágalmaimért ellenedre
egyet nem értésben visszafeleseljen
vonulj magadba magad ellen tüntess értem
olyan leszek mint a fuvallat ha ablakon szökik be
majd úgy nézek veled farkasszemet ahogy lelkem töröd be
kezed kérő bazsalygásomban szemem se rebben
mert vagy így vagy úgy szeretnem kell téged
vagy ezt vagy azt választom minden vagyonom
örököse adományozója adósa te vagy


6
meg kell fizess és velem meg kell békülj
ha fiatalodsz is belém kell vénülj
talán csak képzelgés a langyos múlás
lábat áztat talpat tipor bennünk e korcsosulás


mennék veled talán szétszakadnánk vagy maradnék ha várnál
népekhez hű makacsságod kószább jószág az ostobaságnál
keresd a házad vert cölöp a földbe megállok találj rám
várlak vegyél oda magadhoz tudattalan szerető emberek láttán

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “mert vagy így vagy úgy szeretnem kell téged”

    Nagyon meggyőzően és érzékletesen mondtad el.

    1. Toth Oliver Toth Oliver szerint:

      Hálás köszönetem kedves Tibor!

Vélemény, hozzászólás?