Tóparti töprengő

Szél macerálja a vizet,
a taraj habosan liheg,
s a csöppjeire tört elem,
szétszóródik a köveken,
alig megáll, míg újba kap,
bámészan szúr belé a Nap,
a fénye törten tündököl,
és villan millió tükör,
s mint áldott terítőt a kék,
befödi félgömbbel az ég,
száz pillanatra vár a part,
míg egyet-egyet fogva tart,
s tört ággal jelölik a fák,
az ismeretlen lábnyomát.

Kategóriák: Vers.

Egy hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Megkapó pillanatkép.
    Üdv, Barátom.

Vélemény, hozzászólás?