És te Tó, ki a város legtitkosabb álmait ismered,
otthagysz bennünket a hanyatló kor lejtőjén, két
perc között megélt eleven pillanatban, közeledési
jelzőtáblák kopjafáinál Tovább →

Már napot csillant februárunk vége,
a bárányfelhő alvó rügyre ül,
és seregestül lengi rá az égre,
hogy mindenhová megint zöld kerül. Tovább →

Tovább →

Tovább →

ugyan ki hallgatna rád ki hinné
hogy a gyilkos ott ül veled szemben Tovább →

Mikor már úgy tűnik, megmenekülsz,
valaki suttogni kezd szárnyakról meg
az emberek veleszületett tollallergiájáról Tovább →

Tovább →

csupán megszokásból törődök velem
eljövök hozzám itatom etetem
s ha beomlott kiásom a romok alól Tovább →