December 26. 23:17

Miért, mitől?

Az utcai lámpák hideg kékesfehér fénnyel világítanak, kora tavasztól tél elejéig. Márciusban hideg fény ömlik az esőtől fénylő úttestre. Májusi estéken fehér szikrák, lobbanások, ívek.
A júliusi hőség nem fordul hűvösbe, a lámpák éles fényében szinte izzadnak az utcák, terek. Kékes fény dereng a poros akácok levelei közt augusztusi éjjeleken.
Földig érő házak málló vakolata folyik le a járdákra a késő októberi esőben, az Üllői úti kandeláberek dermedt fényében vigasztalan látvány a klinikák megfeketedett kerítése. Mély árkokat rágott rá az idő. Minden csorbult kő, megrogyott tető, dőlt kapualj és dicsőségesnek mondott dicstelen idők golyó ütötte sebhelyei együtt és külön vetnek megnyúlt árnyékot az utcai lámpák könyörtelen, rideg fényében.
Ez a fény közönyös. Észre sem veszi, mennyire elhanyagolt ez a városrész, félrefordítja tekintetét a szegénységről.
Aztán leesik az első hó, és ugyanazok a ferde lámpák meleg, barátságos fénnyel árasztják el a szűk utcák megsüllyedt gyalogjáróit. Ez a fény elsimítja a falak foghíjait, mindent tisztának, újnak, kedvesnek mutat.
Miért? Mitől?

Miért, mitől és hogyan változik meg a lámpák fénye, ha esik a hó?
Állok az ablaknál és bámulom szemközt a villamos remízt, a sárga kocsik tetején a vékonyka hóleplet.
Odébb, a bezárt pályaudvar még mindig szép épületét. A máskor csúf tetőkön a friss fehérséget. Az úttestet, ahol még nincsenek keréknyomok.
Minden, minden meleg és aranysárga, kis időre mesevilággá változott a vén és nyomorúságos Józsefváros.
Miért, mitől, hogyan változik meg a lámpák fénye és azzal együtt minden, ha leesik az első hó?
Állok az ablaknál, bámulom a fák kopár ágait, és Paszternák versét mormolom:

Mindent fehér hó leple fed,
szemet betöm, kinyom.
Egy árny, akár a részegek,
bolyong az udvaron

Nézem a kopár ágakon túl, a temetőben a sírbolt tetején a szobrot. Oroszlán, mellette angyal hatalmas szárnyakkal, bronzkeze fáklyát tart a magasba.

Mindenki siet odakint-
bizony higgyétek el:
valakinek valami bűnt
megint titkolni kell!

Állok az ablaknál, bámulok kifelé és figyelem, hogyan játszik velünk az Isten…

3 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    (Többnyire) prózát írsz.
    De költőként (is) látod a világot, Barátom.

  2. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Nem véletlenül volt paszternák-fílingem már az első mondatoknál. Aztán igazoltál a versidézettel, Péterem. Habár nem bronzkezekkel, de rogyásig magasra tartalak költői prózáddal együtt.

  3. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

    Péter, tudod: ezerszer mondottam volt már, hogy olyan hangulatba viszel, ahová csak akkor utazom, ha Téged olvaslak… Ha véletlenül feltüntetett szerző nélkül találkozom az írásaiddal, akkor is felismerlek, mert rögtön körülleng ez a bizonyos semmihez nem fogható atmoszféra…
    Szóval, hálás köszönetem…

Vélemény, hozzászólás?