Altató

Mikor már úgy tűnik, megmenekülsz,
valaki suttogni kezd szárnyakról meg
az emberek veleszületett tollallergiájáról,
a szeretetlenség kálváriáját vési homlokodra,
melódiát dúdol a boldogság hiábavalóságáról,
szűkre szabott sorsra ítél, örök magányra
kárhoztat, kiradírozza az utakat, szétmaszatolja
a gondosan megfestett tájképet, s helyére
mécseseket pingál, mert tudja, ha beleveszel
a sötétségbe, mindketten rávakultok a világra.

De pontosan tudod mindennek a helyét.
Ezt a világot – amibe születtél – egyedül festetted,
sejtről-sejtre tapasztottad bele magad, te vagy
a vászon és te vagy az ecset, hunyt szemmel
megjárod utad szégyenérzet nélkül viselve
meztelenséged, szegycsontra forrt hegek
öltöztetnek – ez a megalázottak győzelme -,
érvényes jeggyel utazhatsz pokolra, márványlépcsőn
fel a hegyre, s ha leveted magad egy szikláról,
elnémul benned a suttogó szörnyeteg.

Kategóriák: Vers.

8 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “te vagy a vászon és te vagy az ecset”

    Ó, igen.

    1. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

      csak nehogy úgy járjak, mint Vonnegut hőse…

  2. Vajdics Anikó Vajdics Anikó szerint:

    “suttogó szörnyeteg”
    és a cím…

    1. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

      köszönöm, Anikó… altatjuk a szörnyeteget, amíg lehet…

  3. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Megszöktetted a jelzőket a számból… áldott legyen az a padlás 😉

    1. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

      Drága Mari, sokkal jobb jelzőid vannak…

  4. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Nóra! Ez nagyon ott van!

Vélemény, hozzászólás?