Akármi hosszú életem,
azt kétszer úgyse élhetem,
elég, ha egyike alatt
kifogy belőlem kedv, harag,
csak kőhajintásnyira
raktam követ a csúzliba,
a számban sosem volt cumi,
csak piros bicikligumi,
azzal lehetett messzire
belelőni a semmibe,
és ipszilon fámon a hold
egy öreg cipő nyelve volt,
azt mondták – vásott, rossz kölök,
megfér az ördögök között,
de bíz a falubeliek
adtak nekem egy nagy szívet,
s a dűlőutak szép hitét,
amitől holtig kék az ég,
amitől cinkosom, a szél,
előrefut, meg visszatér.