kerüli a tükröt
amióta meglátta magát
egy kirakat üvegében
néha véletlenül szembe
megy magával vagy
önnön határai fölé repül
onnan egészen elfogadható-
nak látszik mindenesetre arra
pontosan elegendő ez a távolság
hogy átnézzen bizonytalansága fölött
amikor egy költemény csapdába csalja
fölugrik belenéz a tükörbe
hogy rögzítse azt az arcot
aki éppen a világ veséjébe lát
a tér geometriája madártávlatból
síkba simul de ha közelebbről
szemléli olyan mint egy
domborzati térkép letapogatható
ha a szem nem az ujjak látják
a mélységeket
de ki érzékeli a memóriájában
rétegződő emlékek rezonanciáját
és ki szövetkezik vele
a sötétség felszámolására
és kivel idézheti fel
a fagy kaszálta virágcsonkok
láttán a lerészegedett méhek és lepkék
csapongását és a Tó vizében
az önmagukkal játszadozó
csikóhullámok nyerítését
ki állítja meg az egymásba csúszó
csiganapokat és ki írja meg helyette
mi marad a fájdalmak oldószerében
felszívódott emlékek helyén
a semmiről nem lehet beszélni
átlátható szavak kellenek
amitől lassan körvonalazódik a város
ismerős utcán az árnyékára lép
aztán még ez sem csak
visszafojtott hangok az éjszaka
szénfekete oszlopcsarnokában
Micsoda képek, micsoda vers! Hatalmas! Bolyongok benne, de el nem tévedek. Segítenek a “visszafojtott hangok az éjszaka szénfekete oszlopcsarnokában”
Köszönöm, hogy olvashattam! 🙂 Ölellek és mp. Vacskád
Én köszönöm, drágaVacs, hogy szívedre találhatott ez a versem (is). Éppen most hasonlított egy irodalomtanár a fércbúkon Jannisz Ritszoszhoz 🙂 Zseniális (görög) költő volt, 1990-ben hunyt el. kilencszer jelölték irodalmi Nobel-díjra, de nem adták oda neki… de tudod ki vesztes ebben? a díjazottak, mert nem lehetnek egy társaságban ezzel a fantasztikus költővel 🙂 ömp4444444444444madarad
Kedves Marika!
Bízom benne, nem veszed zokon, de régen nevettem olyan jóízűt, mint a versed olvasása közben. Igaz a bevezetésből sejthettem volna, megint egy kacifántos abszurddal van dolgom, amely verseid, abszurditásuk ellenére mindenkor roppant komolyak.
Megfogtál, már az elején, mert mitől is lesz egy vers az egyén számára fontos ismerős? Ha magára ismer benne, mint a tükörben, amely görbe. Igaz, ami igaz gondosan kerülöm magam is a tükröket, jobb olyannak hinni magam, amilyennek elképzelem potroh nélkül magam, délcegen, daliásan. (Nincs mese, téved az ebadta, balga tükör, felejtsük el izibe)
Egyes fizikai elméletek szerint az idő folyhat visszafelé is, ha hatalmas energiák megfordítják az irányát. Azaz elvileg reggel találkozhatok magammal, amint éppen az esti bevásárlásból tartok hazafelé. Úgy sejtem nem erre céloztál, hanem inkább arra céloztál, néha nem árt elképzelni, hogy éppen az ellenkezője is lehet igaz annak, amit hiszünk. Ezek után persze nehéz eldönteni a tükör mutat-e valódi képet, vagy csak a képzeletünk trükközve tükröz. Azon már meg se ütközz, ha egy vers mutatja valód, s kétségeid feladod, s elhagy hű kisérő-kisértőd a bizonytalanságod.
Eddig a bizonytalanságig, bizony nagyon tetszett mondanivalód, pedig csak ezután jött a valódi görbe tükör:
„rögzítse azt az arcot
aki éppen a világ veséjébe lát”
Itt kezdtem el hahotázni. Szenzációs! Sokaknak bizonyára sokk, ha van némi belátásuk, s merik nézni maguk tükrödbe, mit elénk tartasz.
Az első három versszak pamflet szerű könnyedségére szükség is van, de még mennyire, mert ami utána következik meglehetősen tömény filozófia. Még az is kiderül, hogy tényleg eloszlatható a bizonytalanság. Átlátható szavak – igen, vannak ilyenek, ahogyan elolvastam a verset már hinni is képes vagyok bennük.
Természetesen nem tudhatom mire gondoltál a vers elkészítése közben, milyen képet szerettél volna az olvasó fejébe varázsolni, de azt pontosan tudom, mit jelentenek számomra az:
„visszafojtott hangok az éjszaka
szénfekete oszlopcsarnokában”
A reményt, azt a makacs meggyőződést, hogy érdemes élni, mert valamit, valami keveset mégiscsak felfoghatunk létünk lényegéből.
Köszönöm az élményt, csodálatos volt. Marci –aki Feri
Kedves MarciAkiFeri! Nincs szükség bármely soromat megmagyarázni neked, nálad jobban aligha érti az Olvasó. Olyan mélyre látsz verseimben, hogy az ihlető pillanatot is érzékeled lelkem kavicsos, hordalékos patakjában 😀 köszönöm, hogy sorról sorra elemezted, érzéseidet visszhangoztattad. POntosan így szerettem volna, ha másokban is ezt/hasonló érzést, élményt vált ki… szavaidat köszönöm. ölellek: Mari