Ajtók nyílnak és csukódnak
ki-be jár valaki bennünk
költözködő mindennapok
hórukkosa lett a lelkünk
vigyázva visszük tükreinket
a foncsor mégis megreped
szemünk körül rianások
foltoznak bombatölcséreket
mi megmaradt a néhány álom
tollatlan nem röpülhet már soha
totyog a valóság fedélzetén
akár Baudelaire albatrosza
Nem idézek a versedből, Istvándorom, hiszen akkor minden sorát ide kellene citálnom. Köszönöm, hogy híven hozod költeményeidet az alkoTÓházba, mindannyiunk örömére. ölellek: KedvesMarid
Úgy dobog a szíve ennek a VERSnek (itt is), Barátom, hogy — szíven üt.