ez az éjszaka eltörli az évszakot
amire hiába vársz a Tó partról
fölhallatszik a remény segély-
kiáltása már csak a neve látszik
ki a vízből mentőövet dobsz
kihúzod szájon át lélegezteted

mint a vak aki önnön éjszakája
útvesztőjében tapogatózik
nem látod a hiányzó éveket
mint a süket aki belső zenéjében
gyönyörködik nem hallod
a szél barbár bömbölését

túriszt gájd vagy ingyenes
tárlatvezetést tartasz
a táj szépségeiből

utad valamennyi kanyarulatára
tartogatsz egy könnycseppet
ha másra nem jó lesz megitatni
a kitikkad fecskéket akik
fáradhatatlanul keresik a fészek-
rakásra alkalmas békés helyet

farkasfogú vágy marcangolja tested
a megszokás biztonságába hátrálsz
s mint homokba rejtett üveg muzsikálsz
a szélben várod hogy egy boldog pillanat
meggyökerezzen a valóságban

egyszer majd feltűnsz
a hegyek homloka mögötti bíbor ívekben
felhők bozontos sörényében
szabályos szívverésekben
lekonyult lombok megnyúlt árnyékában
a tavasz zöld fuvallatában
a szétszakadt csillaghálóban
háromszáznyolcvan voltos szerelmekben
borzongások napjaiban
felbolydult földrészeken
az öngyilkosokat figyelmeztető vonatkürtölésben

és dalolsz
a gyötrő szolgalétben küszködőknek
egy új világ születéséről
csapdák nélküli utakról
válaszfalak leomlásáról
a kollektív gyűlölet megszűnéséről
a paradicsomi szabadságról
az ég konkávjáról ahol kiszámítható
a fény hossza a lendület ereje ami átrepít
a lehetőségek határán túlra és
ott magasba emeled az öröklét
halandó perceit