amikor elvirágzik benned a félelem
hogy mulasztásaid bepótolni már nem
jut időd fogaid csikorgatod de felkelsz
megkapaszkodsz az anyagmegmaradás
törvényében pedig tudod mindenképp
felülírja a halál anyádat is pillekönnyűvé
szerette aztán lesétálsz a Tóhoz nézed
ahogy hattyúk és récék folyamatosan
hajtják lábukkal a vizet hogy ne tudjon
befagyni a lihogó megnyugszol feltámad
benned a tett akkor is ha pillanatnyilag
nincs meg hozzá az erő és kisóhajtod
uram bocsáss meg nem tudok veled
tovább társalogni állandóan mozgatnom
kell a szeretet állóvizét nehogy befagyjon
az emberek szíve
*
megjelent A szabadság ikonjai című kötetben, 2016-ban
Csodák csodája ez a hangulat- és érzésvilág, Drága Marim… Ölellek nagyon!
Drága Valikám, köszönöm, hogy itt sem szűnsz meg figyelemmel lenni rám, ránk. <3
“állandóan mozgatnom
kell a szeretet állóvizét”
Azt teszed, drága Mari — ebben a versedben IS.
Köszönöm rendíthetetlen figyelmedet…
Pontosan ilyennek ismerünk, Mari.
Köszönöm, Anikó… igyekszem ehhez méltónak maradni.