Jeleket küld életem fája,
                       a magról eredt ezüstnyárfa.
                       Alig látszott, ám rátaláltam
                       bújócska közben a susnyásban.
                       Kérleltem az Istent, segítsen,
                       hogy baj nélkül áttelepítsem
                       a kertbe, ahol nyaraimat
                       töltöm. Persze, gyakorlatilag
                       rögtön elszáradt, mégis újra
                       zöldbe borult esztendő múlva.
                       Kockázatos volt a kísérlet,
                       de sikerült. Ötvenöt évet
                       élhettünk meg együtt, azóta
                       üzen tavasztól őszig lombja
                       zöldje, sárgája, bronza, rőtje,
                       miként az is, hogyan hull földre
                       a levél (ha zörög az avar,
                       csupán múló vételi zavar) —
                       hív a kert a következő körre.
                       L’èternel retour. Ki vágyna többre?