mozdulatlan világ hajnal négy óra
fejem alatt egyre emberibbé álmodott
városom a vánkos Tovább →

sorra éljük a szenvedély négy évszakát
holdrészegen fénylő igenlés vagyunk Tovább →

Tovább →

nem szabad felzavarni a szendergő szenvedélyt
utána képtelenség kordában tartani csak zúg
mint féktelen folyó átszakítja a betonba öntött
szabályokat Tovább →

fekete gránitéjszaka. rajzolatán örökös készültségben egy álom:
talán lesz helyetted valaki, egy másik vakmerő, aki lerántja
a létminimumabroszt az asztalokról Tovább →

a legszebb tavaszok Anyám szembogarán
nyíltak. ha a koraszülött napfény kiélezte
egy madár röptének ívét, tekintetébe
pólyálta, nehogy védencét megsebezze. Tovább →

örök rejtély. az utolsó másodpercben érkezel,
mielőtt rabláncra ver bennünket a szükség.
bizonyosabb vagy, mint a megérintett tárgyakon
hagyott ujjlenyomat. Tovább →

méregzöld a Tó. valaminek a vége közeleg.
talán ma meghal valaki. viszonzatlan szeretetre
reménytelen gyógymódot találni Tovább →

egyre kisebb lesz, ahogy távolodik.
vele együtt zsugorodik a látóhatár.
a csöndben hallani lehet, ahogy a
virágok szárában a remény cirkulál. Tovább →

füledben a hajnal pulzusa dobol. aztán reggel lesz valahogy.
a fény az ablakra kenődik, az ágynemű párolog, főleg,
amiben ő feküdt. az ébredés az álom salakja. hogy igaz
volt-e. Tovább →