Zsoltáros éj – Anyámért

Vak álomba hullt a rét, becsukta szemét
minden gyógyfűvirág. Percek pulzusát
kereste az éj. Telt tőgyű felleg húzott
a látóhatár felé, szemérmesen szoptatott

egy éhes csillagot. Idegen bolygó bujdosója
jöttél, lépted nyomában fölneszeltek elveszett
magok. Fagyott szőlő volt a szád, homlokomra
csókolta a végtelent. Rózsák kelyhéből

szívtam be illatod. Hallottam pillád
rebbenését, csupán falánk fény motozott
a lombok között. A hold szemöldököd
kecses ívéig fogyott.

Neved kiáltottam. Az égbolton fölnyílt
a hajnal sebe, visszazengte: Itt vagyok!
Azt hittem karod, de csak
a zsoltáros éj ringatott.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Őrzöd, drága Mari.

  2. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Mária! “Percek pulzusát
    kereste az éj.” ___gyönyörű környezetbe helyezted a gondolataidat!

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Kedves Vincze, köszönöm, hogy felfigyeltél a vers környezetére (is).

Vélemény, hozzászólás?