Rakoncátlan

rigmusaim megroggyantak
            s a korhadt rakoncán
kötélen vonszolom a szót
            magam után vonszolt
            a szó
            nem húzó ló
a féktelen
csak poroszkáló
            kulcsom a rag alatt
                        rejtve marad
rag rag után a fáradt rakomány
            eb ura
            a fakó ám
színlelt volt a vonyítás
ha gúnyám foltján rekedt néhány telihold
            lepel alól lesett világ
vállaimra roskadt
ez a temérdek csillag
            a terhes bolt
            zokogott mint kisded
ha játszott isten
            istent játszott
és hajtogatott sátánt illatos páston
            sárkányt eregetni cérnaszálon
feszül
            feszít
                        megfeszít
csaholt fény a feszületén
            én
            daloltam cikcakk patak
pisztráng ívén
            hegyek bojtján mint vad bojtorján
            tépetten
öleltem a szót és sodort
                        sodort
                                    elsodort

mindenhol férgesek az aranyalmák

2009.10.20.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Változatlanul nagy Vers, Vincze… a dátum csak arra jó, hogy ráeszméljen az Olvasó, 2009 óta sem változott semmi… “mindenhol férgesek az aranyalmák”… hát ez a leütés valóban leütött!

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Kedves Mária! Köszönöm és köszönöm 🙂 ___ a megosztást is 🙂

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Sodort, elsodort magával engem is a VERSed, kedves Vincze.

Vélemény, hozzászólás?