Nézem a partot. Üres zacskó,
az éjszaka kiette belőle az életet.
Kanyarodás közben a Duna
csikorog a hordalékon. Nem fékez,
ettől megbillen a bóják tükörképe.
Lámpák tépőfogai a sötétség
húsába harapnak. Uszálysikoly.
A vízszintjelző oszlop fekete
létrafokain följebb mászik a víz.
Egy sodródó fatörzsbe
tizenkét kondulás kapaszkodik.
Árad.
(Visegrád)
Szíven ütnek soraid, Barátom — szuggesztíven érzékeltetik: nem csak a víz árad…
“az éjszaka kiette belőle az életet”
“Lámpák tépőfogai a sötétség
húsába harapnak.”
Megy a nagy zabálás. Mai gyönyörűségem. Köszönöm. Anikó