„Alkotni vagyunk, nem dicsérni.”
Tudom! De nekem most dicsérni
van kedvem. Éltetni, magasztalni,
ünnepelni minden szót, minden
mozdulatot, a legesetlenebb
képet, a leghaloványabb
látomást is, amit az ébrenlét
maszatos üvegein át elénk
vetít a végtelen, hogy fénytelen
éjszakáinkba csillagos álmokat
lopjon, angyalszárnyú ragyogást,
ezüstös hóesést, tündöklő fényben
úszó, káprázatos mesevilágot,
hol nincs harag, nincs sértés,
csak béke van és megértés,
(ezt képzelni, ó, de nagy kísértés!)
Dicsérni jöttem. Megbecsülni
minden szótagot, minden
tollvonást. A legsilányabbat is!
Hisz kidobni akár egy betűt is
embertelen vétek, míg akad,
kinek az írás a mindennapi étek.
Örülni jöttem. Megtapsolni a té-
vedést, égig emelni a dadogást.
Simítsd le homlokunkról
a sötétséget, Urunk, világot
teremteni lassan taníts!

Lehoczki Katalin fotója