Viharmadár

Úgy látom, ma sem jött el a világvége.
Vállamra passzátszél és halcsont tapad.
A tenger sós vize felragad az égre
és örökkévalóságig lassul egy mozdulat.
Hullámmezővé érik most a felszín,
lebegő tányérok a liliomok –
játszanak mint megsemmisülésig
a hínárillatban eltévedt gyerekkorok.
Narancsruhában érkezik az alkony,
a parton lassan, tűnődve jár.
Szakadt arcom vitorlavászon –
óvom, mint költővermét a viharmadár.

Kategóriák: Vers.

7 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    De szép, látványos, láttató vers! A záró sorokat különösen megszerettem <3

  2. Banfai Zsolt Banfai Zsolt szerint:

    Nagyon szépen köszönöm a méltató soraidat, drága Mari! Öröm nekem, hogy ez a vers is elnyerte a tetszésedet. Fontos nekem minden visszajelzésed. 🙂

  3. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    Gyönyörűen kifejező ez a képi világ… “Szakadt arcom vitorlavászon –
    óvom, mint költővermét a viharmadár.”

    1. Banfai Zsolt Banfai Zsolt szerint:

      Megörvendeztetett a véleményed, köszönöm szépen, kedves Vali!

  4. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Szuggesztív, megkapó képekkel mondtad el, kedves Zsolt.

    1. Banfai Zsolt Banfai Zsolt szerint:

      Kedves Tibor, ezúttal is köszönöm a véleményedet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?