Vénidő

Nincs már öröm,
és bár bánat se nincsen,
elmennék végre, a kezem a kilincsen
rég. Sorsomat viszem – börtönöm

falán a kusza vésetek
titkát ugyan ki fejtené
meg? A kód csak Istené.
Márványt se véssetek –

a víz fölött a lenge szélben néhány
maréknyi por lebeg,
nem szív, nem hús, nem rothadó belek.
Csak egy ajtó csukódik be némán.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?