Szabó László – A méh

Elébb az ágy
lett egyre keskenyebb.
Középütt nem mélyült tovább. A vágy,
akár egy nagybeteg

állat, hevert.
Nem kondult közben
a félrevert
harang. S az istenverte csöndben,

halkan, miként a fürge méh,
a fullánkját a szívembe döfte
(sajnáltam, hogy még elpusztul belé),
s tovaröppent.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Aztaaaa, micsoda felütés!

    “Elébb az ágy
    lett egyre keskenyebb.
    Középütt nem mélyült tovább.”

    De ismerős történet! Óóó, hányszor sírtam éjszakákat át a ‘nagybeteg vgy felett’, miközben folyton azt reméltem, tán meggyógyul mégis szívem harangzúgásától. Versedet a fércbúk figyelmébe állítottam. Ölellek.

    1. Szabó László szerint:

      Drága Mari!

      Mindent elmondtál, nincs is válaszom…

      A “fészes” népszerűsítésemmel elkényeztetsz (bevallom: jólesik). Köszönöm, és viszont-ölelés!

  2. Bátai Tibor szerint:

    Néhány sorban hihetetlenül szemléletesen mondtad el, hogyan omlik össze egy egész világ.

  3. Szabó László szerint:

    Köszönöm a véleményedet, Tibor.

    A verseim zömében igyekszem rövidre fogni a mondandómat, mert alapjában véve egy lusta disznó vagyok.

Vélemény, hozzászólás?