Süntelenül

A dombtetőn, a hölgy árnyékos oldaláról, egy ritkás, hosszú szálú borostájú szerzet figyelte a felé közeledőt. Nagyon szép volt az a völgy, ahonnan araszolva döcögött valami felé, akár a mesebeli kis gömböc. Gyakorlott szeme, messzelátó nélkül is észrevette a térden aluli lábakat, így megértette, hogy a felpuffadt zöld dió formájú teher gyalogtúrája, láthatóan nem önerőből történik, mert széttaposott emberi cipellők csoszogtak előre.
Terhével eltakarta a mögötte húzódó erdősávot. Lassan, a jobbján magasodó löszfalat is megbontotta. Közeledett. Figyelő, pedig a domb tetején állt.
A bandukoló, bár tökéletesen ismerte a helyet, minden magaslatról az gondolta, hogy felért.
Persze, amikor az ember két centivel lát csak cipője orra elé, érthető ez a jelenség. Nem adta fel, pedig terhe már lassan betakarta, s bár kőhajításnyinál is közelebb volt, a cipői sem látszottak már. Valahogy felért. Szeretett volna megfordulni, vagy megpihenni, de ebben a helyzetben ez teljesen lehetetlen volt. Állt tehát, mint mákszemnyi csiga a hatalmas csigaház alatt.
– Erő, egészség jóember! Mit cipel a hátán?
– Én kérem semmit! Csupán csak ezt a mogyoró méretű, apró hátizsákocskát hajítottam magamra. Talán a hámját látja?
– Nem kérem, egyre inkább világháborús víziaknára hasonlít, csak úgy nőnek ki puttonyából a lólábak.
– Hihetetlen! Ezt az egészet honnan veszi? Ismétlem, semmi sincs a hátamon, bár nem lehetetlen, hogy a kis unokám belecsempészte a sünfiókáját. Nagyon szereti, hiába mondom neki, hogy engedje szabadon. Az erdőszélen, a második házban lakunk ott, látja?
– Én igen, de maga nem.
– Honnan veszi? Tökéletes a látásom, a sasé sem jobb!
– Amennyiben a hangyákat vizslatja, elhiszem. Nem sünóriás van a hátán?
– Van nálam egy irdatlan patkómágnes. Ott, negyven, ötven méterrel odébb tartom egy tokban.
– Mondja, ki a túró maga?
– Én kérem a lólábkilógástalanító vagyok. És maga?
– Hasonlít a szakmánk, én lólábtalanító vagyok.
– Na idefigyeljen! Úgy tűnik, van egy nagy közös lóláb, ami átvette az összes többi szerepét. Nyugodtan dőljön hátra, a földig ér, sőt be a völgybe. Megtámasztja! Várjon, itt ez a rönk, leülhet. Ha elmondja a nagy, megnőtt összlóláb kilógásának titkát, segítek visszaszerelni.
– Uram, maga gondolatolvasó!
A kérdező rutinos ember volt, tudta, hogy valamibe, talán az egész lóláblógás megoldásába belenyúlt.
– Homályosan, derengően csupán. Azt mondhatnám, némi emberismeret és empátia túltengés dagasztja jellemem, és persze a hihetetlen szerénység.
– Értem. Akkor el kell mondanom, igen, leszereltem őket és bár olyan kövérek voltak lábak nélkül, mint két óriásvakond, de a hámot, lószerszámot és minden egyebet cserélnem kellett. A hengergőzéstől már elfogytak, úgy néznek ki, mint két sovány vipera, vagy vízisikló…
Vajon miről beszélhet ez az ember, gondolta a furcsa szakmájú, kiderítő mester. Ha jelét adja, hogy az egészből egy szót sem ért, baj lehet, sőt még abból is ha félrekérdez. Tehát még hagyta egy picit.
– A lovaim…
– Igen bizony, a lovai.
– Segít visszaszerelni?
– Segítek!
Vajon mit akar ez visszaszereltetni, gondolta.
– Nézze, egy hónappal ezelőtt jutottam arra a döntésre, hogy a nyolc patás helyett, kéthengeres meghajtású szekerem lesz. A kocsik is gyorsabban mennek, nem? Ám ezek a lovak nemsokára spárgányira fogynak.
– Milyen lovai vannak?
– Márkásak kérem, szabvány méretű lábakkal. Most már be kell vallanom, hogy ez tényleg az. Ideraktam a hátizsákba a nyolc aktív láb mellé, az összes pótalkatrészt. Ezek felcserélhetőek, bármelyik bárhová visszaszerelhető.
– Értem.
A kérdező válasza, ebben az esetben igazság közelinek látszott. A lólábkilógástalanító, megszokta a meghökkentő helyzeteket. Belül nagyon nagyra tátotta a száját, mert ilyenről még ő sem hallott, de ha kimutatja, a puttonyos visszakozik, és az egész lólábkilógástalanítás bedől a duga mélyébe.
– Hány csavarkulcsa van?
– Minden szerszámból van épp annyi, hogy ha segít egy fűrészbakra felrakni a lovaimat, húsz perc alatt visszaszereljük a lábakat.
– Első, hátsó lábak?
– Nem, kérem! Mondom, hogy mindegy, mert szabványlábak.
– Ember, nagyon jó ember, fogja meg a kezem!
– Már hogyan tudnám ekkora súly alatt? Alig látom a cipőfűzőjét.
– Nyissa ki végre a szemét!
– Jé, ez a hasa!
– Úgy van. A nagy lóláb összement, a kicsik is visszahúzódtak. A hátán, most tényleg maximum almányi hátizsák csücsül. Úgy látom, meggörbítette! Mondja, szokott felelőtlenül beszélni?
– Előfordul kérem tisztelettel…
– Mondtam már azt, hogy így, vagy úgy görbüljön meg? Soha nem szabad ostoba vágyakat – mondhatni átkokat – árasztani sem másra, sem magunkra!
– Mondtam ilyet, kérem szépen, amikor leszereltem a lólábakat, mert úgy tudom, ezeket nem lehet leszerelni.
– A hátizsákjából megint kilógott a nagy, központi teherviselő patkós. Vallomása után, maga is kiegyenesedett!
– Jaj de kedves! Nem tudom hogyan csinálta onnan, de megvakarta a hátamat is, ami már nagyon viszketett.
– Dehogy kérem! A kilógó lóláb patkója, összementében végighorzsolta. No, megoldottuk a rejtélyt, magának már nincsenek kilógó lólábai, a lovairól nem szerelt le semmit, menjen szépen haza!
– Köszönöm uram! Parolázzunk le, ha gondolja tegeződhetünk is.
– Törme Lék vagyok, barátaimnak csak Lék.
– Panda Bende vagyok, szólíts nyugodtan Panda Bendének.
A jövevény, sudár egyenesre kiegyenesedve, hetykén szedte lépteit a völgy felé és lassan távolodott.
– Egy újabb lóláb lógást ikszelhetek ki… De akkor mi a szöszt láttam, ha vallomása szerint nem lóghatott ki semmi? A pasas azt mondta, nem szerelte le a lovainak a lábát, tehát hazudott. A lóláb kilógásának oka a kettős hazugság… Egyszer azt mondta, hogy leszerelte, másodszor azt, hogy nem. Végül is, valami köztes megoldást alkalmazhatott, engem is jól átvert! Csak azt nem tudom, hogyan tűntek el a kilógó lólábak? Még tanulnom kell, fejlődni, hogy a bonyolultabb eseteket is meg tudjam fejteni, talán a hölgy napos oldaláról…

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Tanulság: a lóláb leszerelés, hátizsák, sőt lóláb nélkül is, mindig és mindenhonnan kilóg.

    Üdv, Barátom.

  2. De szépen megmondtad, Barátom…
    Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?