Romvár

Összenőtt tornyok csúcsa karcolja a felhők hasát.
Mozsártorkolat és egy hajítógép a falon.
Méregzöld moha, s kövek hullnak a boltívek alól.
Rozsdás láncok repedt szemeit tépné a felvonó,
de korhadt a híd, penészes vadkacsa úszik.
Lent békanyál közül ebihalraj,
s egy ponty hasa utat kutat.
A ledőlt kövek hézagjaiban
sem strázsa, sem ágyú, de nyíl sincs már.
Leomlott a bástyatető is,
repkény kúszik az árnyékfalakon,
kőremektövis lepi a szétmállott egykori lakot.
A sánc iszapjába süllyedt ős-buzogány rozsdatömb lett,
akár a mozsár, nyílhegy, s egy nyél nélküli lándzsa.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    A romok bennem mindig előhívják az elmúlás elkerülhetetlenségét, Barátom.

    Talán csak a romkocsma kivétel…

    1. Evvel én is így vagyok, Barátom.

      A romkocsmák más lapra tartoznak… 🙂

Vélemény, hozzászólás?