Akár élhetnéd is. Ám mindegyre
elrúgod magad a valóságtól,
ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó
lehet kitérni, szándékkal esni
mulasztásba. Minek törnéd szét, ha
szilánkjai zavarbaejtően
azonos képet sokszoroznának?
Bábozódj ki! — már nem védelmez, csak
elszigetel a burok. Elég, ha
hagyod lefutni a génjeidbe
kódolt programot. Hiábavaló
lenne kifogásokat keresned;
teendőid listájának élén
egy rég esedékes bejegyzés áll.
Nem vagy tovább halogatható.
Jöjjön hát a megoldás… 🙂
Üdv. Barátom!
Jön, Barátom. 🙂
Köszönöm jelzésedet!
A felismerés fél győzelem 🙂 Ölellek!
Nagyon köszönlek, drága Mari 🙂
Még egy gondolatra… Tegnap jutott eszembe Nemes Nagy Ágnes verse, az Ekhnaton jegyzetiből című… tudom, hogy tök más, mint a Tiéd, de valahogy mégis összeérnek a gondolataitok… nem tudom, emlékszel-e rá… idehozom:
Ekhnáton jegyzeteiből
Valamit mégis kéne tennem,
valamit a gyötrelem ellen.
Egy istent kellene csinálnom,
ki üljön fent és látva lásson.
A vágy már nem elég,
nekem betonból kell az ég.
Hát lépj vállamra, istenem,
én fölsegítlek. Trónra bukva
támaszkodj majd néhány kerubra.
És fölruházlak én, ne félj,
ne lásson meztelen az éj,
a szenvedést kapcsold nyakadra,
mintha kerek vércsík fakadna,
s az legyen langyos köpenyed:
szerettem növényeidet.
S helyezd el ékszeres szivedben:
hogy igazságra törekedtem.
Ennyi elég is. Mondd ki: jó itt,
és tedd hatalmas funkcióid,
csak ülj és nézz örökkön át.
Már nem halaszthatlak tovább.
1957-1969
Megemelted a szövegemet az idézett verssel, drága Mari.
“Magamban megnézem magam:
fekete folt, kontúrtalan,
akit nézek és aki néz.”
Köszönöm soraidat, Barátom!
Ideje lenne.
Ez valami olyasmi, ami permanensen aktuális…
Köszönöm a bejegyzést, kedves Kő!