Pantomimek – Juhász Ferencnek

Ki érti a rózsák pantomimjátékát,
kinek gyónják meg, hogy tévedtek
az öröklétet illetően?

Ki oldozza fel visszavonhatatlanul
a szerelmi vereségbe belepusztult
szitakötőket?

Ki meri odatartani a vég elé testét,
mint a kezdet transzparensét?

Ki ismeri fel a szélszirének énekében
Eurydiké hangját, és kinek a szemhéja alá
örvénylik a fénnyel festett freskó
a szerelem illúziójáról?

S ha jön egy a játékszabályokat nem ismerő
hajó, ki illeszti össze a Tó tükrén összetört
panoráma puzzle-darabkáit?

Ki nyugtatja meg a lázongó kiskerteket,
hogy a nappalok rövidülése csak
átmeneti lesz?

Ne aggódj, majd akkor halunk meg,
ha vár ránk valaki a szél kardjával
felparcellázott égben, hogy letörölje
rémült ajkunkról a kérdéseket.

*
megjelent Aláírom a szabadságteret című könyvemben, 2012-ben.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “fénnyel festett freskó
    a szerelem illúziójáról”

    Vár, biztosan vár, Mari, de mindennek rendelt ideje van — és Ő nem sürget…

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Tibor… megnyugtató szavaid ebben a nagy szélben erős kapaszkodók 🙂

Vélemény, hozzászólás?