Osztályfőnöki óra

Egy igen távoli ország, kedves osztályfőnöki órájára csöppentünk. A tanár belép, a gyermekek illedelmesen kővé dermednek.
– Jó napot!
Mondja szeretetteli harsogással az oktató.
– Jó-na-pot!
Válaszolnak a gyerekek.
– Leülhettek!
A nebulók szoborrá merevedett ülésben várnak szeretett oktatójuk buzdító szavaira. A tanár a katedrához megy, majd megfordul és elé áll.
– Osztályfőnöki óra van, gyerekek. Kíváncsi vagyok, milyen terveitek vannak a jövőre nézve. Ki milyen pálya felé kacsintgat? Nem is tudom, ABC sorrendben, vagy az ülésrend alapján kezdjük?
– Osztályfőnök úr kérem, a kettő egybeesik, eleve úgy ültettek minket…
– Így van, Tudálé-Kos! Dara-Bos, kérem beszélni merészelő osztálytársadat elvinni Szétszed-Lek nevű pedellusunkhoz, s mondd meg, küldje őt tizenhat évnyi javító nevelésre. Mint jó barát, természetesen megteszed, hiszen miről is beszélnétek úgy negyven év mulva, ha találkoztok. Nem maradna semmi közös élmény.
– Igen, tanár-úr ké-rem!
– Tehát veled kezdjük, Elég-Vár. Meséld el vágyaidat!
– Tanár úr kérem, én nagyon szeretnék lóidomár lenni, a cirkuszt mindenki kedveli, és én a népet akarom szolgálni.
– Helyes, Elég-Vár! Be is írom, kivégzőosztag. Ez nálunk úgyis egyszemélyes, tehát pontosan rád illik.
– Nos, Leped-Ékes?
– Én az igazság bajnoka szeretnék lenni, beiratkozom egy ökölvívó szakosztályhoz, és a nép szolgálatába állok. Hordom majd az aranyérmeket, és úgy ütöm ki a piszkos, mocskos ellenséget, mint a tekegolyó.
– Ellenfél, Lepe-Éékes, nem ellenség! A világon senki nem ellenség, mindenkin kívül, ezt jegyezd meg. Tehát be is írom, ítélőbíró.
– Kiss-Lűke, mondd, te mi szeretnél lenni miután beérsz?
– Én a vészhelyzeteket fogom felderíteni, melyek bárhol előfordulhatnak.
– Tehát hírszerző leszel?
– Nem, tanár úr kérem, saját hazánkban fogom megtisztítani az életet.
– Értem Kissti-Lűke, tehát elítélt lesz belőled. Állj ki a padsorok közé, fordíts nekem hátat és térdelj le! Beren-Dez, te ugye kivégző osztag szeretnél lenni?
– Tanár úr kérem, már van egy az osztályból…
– Igen, de ez egy elit osztály, és ti egy nagyon jó csapat vagytok. Kérnék annak megfelelő, tiszta jövőbe nézést! Állj mögé! Ugye szoktad nézni a hétvégi egyenes adásokat? Tudod, mi a menet.
– Igen tanár úr, szoktam, de… Még sosem csináltam ilyesmit.
Beren-Dez nem merte elmondani, hogy tulajdonképpen sokkolja az egész, úgy érzi, elmondhatatlanul tisztességtelen mások bármilyen módú legyilkolása. Különösen felháborította és fel is zaklatta a lelkivilágát az, hogy a szemétséget még nagydobra is verik. Szerencséje volt, mert nem szóltak szülei sz iskolában. Nagyon megverték és alaposan igyekeztek ráncba rángatni, de remélték, egyszer csak feljut legalább a fegyőri magasságig. Ezt a mi hősünk, vagy áldozatunk eltitkolta. Odaállt osztálytársa mögé és immel-ámmal megpróbált mímelni. Nem sikerült…
A tanár éppen valamilyen ösztönző megoldáson gondolkodott, amikor Sonka-Bonga után, az egész osztály talpra ugrott.
– Tanár úr! A múltkori tornaórán nálam maradt egy offenzív gránát. Ha nem akar nagy bajba kerülni – mondjuk, az egész épület összeomlik -, vágódjon hasra, lesz olyan szíves!
A tanár tudta, hogy ezek a hetedik másodperc környékén robbannak, ezért várt. Sonka-Bonga látványosan kihúzta a biztosító huzalt, eleresztette a fogantyút, és nagyon hangosan, de szép lassan, mint az ökölvívó mérkőzéseken számolt. Egy, kettő, három…
– Mondd gyorsabban!
– Négy, öt…
Ekkor elrepítette. A tanár még csapott egyet a levegőbe, de érezte, hogy időn túl van, tehát lehasalt katedrája mögé. Szerencséjére a bajban, csak a haja pörkölődött meg. Ezek a gránátok ugyanis azért vannak, hogy támadás közben nyugodtan tudjon a katona előre rohanni, lehetőleg ne okozzanak nagyobb bajt durrogásnál és kisebb füstnél.
A pedellus előkerült a másik két gyerekkel, akik valami egészen mást mondhattak neki, mint amivel hozzáküldte őket jóságos osztályfőnökük.
– Jé, a Mikong-Van tanár úr néger lett…
– De jó, hogy látom, Szétszed-Lek! Nagyon szép az élet! Látja ezeket a gyerekeket? Olyanok, mint a bimbók, amelyekből virágok nyílnak. Azt bízták rám, hogy két kivégzőosztag, néhány kivégzendő és pár diplomás mellé, a középső sor fal felől ülőit katonának, rendőrnek és börtönőrnek irányítsam. A sor ablak felől ülőit és az ablak felőli egész sort kétkezi munkásnak. Nem emlékszem mi történt, egy nagy meggyőzés átformált engem, és most valami mássá akarom tenni őket.
Az osztály egyszerre lélegzett fel, mert az ifjúi igazságérzet fölött fölmérték, hogy első alkalommal nagy eséllyel mutatják be, milyen az, amikor egy már éppen nagykorú, végzős osztály összes diákját live show-ba terítik le. Ehelyett, a hétvégi nagy nézettségű műsorban, ki-ki családja körében, úgy, hogy azok ne lássák, egy perces néma képzeletbeli főhajtással adózott, a még mindig emlékezetkieséses, nagyon vidám osztályfőnökük megboldogulásának.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Jól szolgálta a dolgozó népet, Barátom, emléke legyen áldott. 🙂

Vélemény, hozzászólás?