mindennapok tajtéka

egymásra gyűrődő grimaszok.
két nagyzoló mondat között egy bátortalan
nevetés. a mozdulatok kioltják egymást
a folytonos ismétlődésben. fájdalmak
forgatagán át egészen isten csöndjéig fogyunk.
mindennapok tajtéka sodorja a vég felé
a napraforgókat, míg végleg lecsillapodik
bennük a rajongás.

2

nem lesznek könnyebbek a gyónástól
a könnyek. nehezen közelítem meg
magam. hangomra becsukódik a horizont.
este hibbant kövek világítanak a kertben.

3

a fény kardja nem üti lovaggá a fűszálakat.
isten szemöldöke rezdülésével erdőzúgást
kelt. összeölelkeznek az egynyári virágok,
és a hold éjszakára tárt szemén át visszatérnek
a kezdetekhez. megáldja őket a szél.

4

hason fekszik fényképed az asztalon,
magunkat keresi valahol máshol.
lelkem hűvös mélye őrzi távolléted.
tudom már, miért tetted melledre a kezed,
ha esküdtél. nehogy az igazság mérgezett
nyila eltalálja szíved.

5

látszatszerelem. bujálkodás közben
virágok sikoltoztak. azt hitték, minden
az övék, pedig magukban hordozták
az elmúlás csontvázát.
csillagok evangéliumát hallgatta
a hínárzöld Tó.

*
a vers megjelent a Kivágott nyelvű harangok című kötetben, ami megrendelhető: alkoto-haz.hu

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Gősi Vali szerint:

    “csillagok evangéliumát hallgatta
    a hínárzöld Tó.”

    Csoda… 🙂

    1. Pethes Mária szerint:

      A természet tette csodává, én csak lejegyeztem, drága Valikám. ölellek <3

  2. Bátai Tibor szerint:

    “tudom már, miért tetted melledre a kezed,
    ha esküdtél. nehogy az igazság mérgezett
    nyila eltalálja szíved”

    Átfáj, dréga Mari…

    1. Pethes Mária szerint:

      ennyit az eskükről, Tibor 🙂 köszönöm hív figyelmedet.

  3. Vajdics Anikó szerint:

    Sikerült mégis megközelítened magad, úgy látom. Anikó

    1. Pethes Mária szerint:

      Isten tudja, hogyan, de mindig megtalálom magam 🙂 köszönöm figyelmedet, Anikó

Vélemény, hozzászólás?