megmenteni magunkat

ó drága vágy megmenteni magunkat
a megszokás renyheségéből a nyomból
amit a vers hagy szívünkben

kiszabadítani nevünket a sablonos
elismerések az előre kitervelt
nekrológok névsorából

megtartani a hallás világnapját
nevetésed elmenteni
fülem labirintusában

ünnepelni a látást szemhéjamra
vetíteni szerelmeskedéskor
kitágult orrlikaid remegését

jaj elérhetetlen vágyak maradok
mindennapi harcaimban ajkamon a mosolyod
lezáró csonka mondattal

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    “elérhetetlen vágyak maradok”

    (Másképp hogyan is írnál verseket, drága Mari?)

    1. Pethes Mária szerint:

      Ezen még nem merengtem, Tiborom 🙂

Vélemény, hozzászólás?