Maréknyi félelem

“A mezők zöldebbek, ha kimondjuk,
hogy zöldek, mint a valóságban.”*

olvad a hó már
csak idebent havazik
mire felébredek fehér
porréteg borít mindent
vastagon mint a darált
kristálycukor az ágy
mellett kásás kupacok
szomjas vagyok valaki
összehúzta körülöttem
a havat amíg aludtam
a papucsom eltűnt
mezítláb lépek a padlóra
nem hideg az egyik kupacba
belemarkolok nem szabad
hallom azonnal Anyu
hangját a konyhából
ha a torkom bedagad
kikapok ízetlen massza
a félelem ahogy a számhoz
emelem nyúlik és foszlik
mint a vattacukor
nem édes

(*Idézet Fernando Pessoától a Kétségek könyvéből)

 

Lehoczki Katalin fotója

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Szeretem ezeket az álomszerű verseidet, Anikó. Az ‘Anyás’-verseid mélyen érintenek mindig.

  2. Bátai Tibor szerint:

    A psziché évszakváltása(i).

Vélemény, hozzászólás?