magasztalások

megüli az ősz a tájat
a meg nem született dalok
fájnak legjobban a fáknak
rőt lángokat lenget lombjukban
a szél az aszfalt búsan búg
nincs kiút

mondom az igét
súgom ámen

uram szabadíts meg a kísértőtől
ezután másból egyen örömöt
más lelkéből oltsa szomját
nevem kimondása előtt némuljon el
mint családosok közt az árva
és sóhajtsa
nincs kiút

mondom az igét
nyögöm ámen

megszoktam hogy fáj bennem
már észre sem veszem rózsaszirmok
villognak a kertben felismeréseken zuhanok
át a kettősségbe a százfelé szakadásba
az egyedülségbe

köd őrzi a tájat
az elmúlás forgatja a mindenség kerekét
zűrzavar zörög a világban
szaporodik az elválás
az egyesülés utáni vágyban
a csönd fülsiketítő lármájában
zajok sunyi settenkedésében
az idő katatón kattogásában
a végtelent végessé varázsoló esőben

mondom az igét
lehelem ámen

surran a vágy
mint kövek között az ékszergyík
éltess engem
magasztalj a csillagokig
te drága senkisem

Kategóriák: Vers.

5 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “kövek között az ékszergyík”

    A csillagokig, drága Mari!

  2. Nemeti Vas Katalin Nemeti Vas Katalin szerint:

    “súgom” “nyögöm” “lehelem” de minden út odafut! Ámen! Nagyon tetszett ‘magasztalásod’. A pálmát nálam a “végtelent végessé varázsoló eső…” viszi, bár a küzdelem szoros, mert a vers minden képe és sora itt van az első helyen! Ölellek és mp. Vacskád

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Amikor visszaolvasom a verseimet, az alliterációknál mindig elmosolyodom, akkor esik le a tantusz, mert ösztönösen jönnek, nem tudatosan, hogy neked kedvezzek, drága Vacs… köszönöm szavaidat. ömp44444444444444madarad

  3. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    “magasztalj a csillagokig
    te drága senkisem”
    Gyönyörű vers…

Vélemény, hozzászólás?