M
i
d
ő
n
az est
leszáll, eljő
az áldott, szent
Karácsony,
s mint színezüst medál,
az út menti fákon
a jégcsapok úgy ragyognak.
Benn
csönd van, félhomály.
Nem kopogtat rád az Ünnep –
tán öltözik, tán csengettyűre vár; meglehet,
hogy szünnapot tart, vagy mint költöző madár,
jobb tájakra röppen.
S az öncsalás miatt, míg állsz a fánál,
valódi könnyet ejtesz, mintha
r
á-
találnál.
3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Drága Marim!
Köszönöm a javítást (cserét).
Lacikám, ne haragudj a galibáért, nem tudom, miért nem akarta a formáját megtartani 🙂 de öröm, hogy végül is sikerült. Ölellek, bízom benne, hogy békésen telnek az ünnepnapjaid.
Én köszönöm Neked, hogy kicserélted az új föltöltésre. Már tudom: az volt a hiba, hogy a kép alatt a verset sorkihagyás nélkül kell beírni, akkor tartja a formát.
Túl békésen telnek; aki egyedül él, annak az önuralma ellenére nem okoz örömöt a szeretet ünnepe (addig jó, amíg rövid időre a gyerekek beugranak).
További szépet! Ölellek.