Magamra húzom alkonyom

mi elől bujkálsz
kérdem

az alkony fénye siralmas

értem

bágyadt vöröset fal
vérszopó szürkület
kopik az ecseted
s vásznadon
nem hagy oly nyomot már
hogy ráismerj
idomtalan bensőm
poklára
lelkem foglyára

teremtőm
tán nem rám figyelsz
ha héjba zártan
rezdülnek disszonáns hangzatok
s konok vibrálással szaggatom
hőkölt magzatom

csak apró inger
mit kopott zinger
lelkemre mar
kattogó indulattal

s ha azt mondom játszanék
zaklatottan kérded
mit is játszanék
komolyan
komolytalant
tőrbe csalható kéretlent
ki vétlen
vétkesek között védtelen
tétlen
életem mérlegen
látod
merre billen vérszegény
nyelve
lenyelte
és játszanék feltámadást
ha már lenyelte
mert feltámadni jó
óh te bolond konok
értsd már a játék lényegét
hisz az idő is zokog
savba mártott bánata
vértemet rágja

görnyedve hát
magamra húzom alkonyom

2005.06.08.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    “ki vétlen
    vétkesek között védtelen”

    sokáig visszhangzik bennem ez a tanításod, Vincze. Köszönöm, hogy a TÓban olvasható ez a nagyívű versed (is).

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Kedves Mária!Te mindig megtalálod a verseim “súlypontját” 🙂 Köszönöm az érzékenységedet!

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Remekül elkaptad a témát (itt is), kedves Vincze.

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Tibor! Neked is köszönöm a figyelmedet!

Vélemény, hozzászólás?