Árokpartjaim

A felhők széle elfutott előlem,
hát én is mindig magasabbra nőttem,
a fák, a bokrok jelzőtáblák voltak,
s én picivel a szélvésznél is gyorsabb.
A tarló éle sem csinált bolondot,
a talpam lággyá nógatta a csonkot,
és feszült izmom nyárölelt erővel
tappancsozott a sárga szalmatővel.
A dombtetőn hamvas szederfa bontott
ízes gyümölcsöt, por feledte gondot,
és két futásnyi körtefám kínálta
fanyar gyümölcsét roppant harapásra.
S mint Isten derekára kötött égbolt,
az egész világ úgy-ahogy – enyém volt,
én gömbölyítettem a széna boglyát,
én cibáltam a bárányfelhők fodrát,
a szekérnyomok közt röpült a lábam,
az árokpartok bámultak utánam,
a legszelídebb vadóc kölyök voltam,
és talpam mindig nevetett a porban.

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Ez annyira Te vagy, Mitykám… és olyan jól láttatod azt a szép, biztonságos világot… Ölellek: Madárlány

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “az egész világ úgy-ahogy – enyém volt”

    Másképpen ugyan, de ma is a Tied — hogy megoszthasd velünk, Barátom.

  3. A legszelídebb vadóc kölyök maradtál, Barátom! 🙂

Vélemény, hozzászólás?