Kórháznapló – Mártinak, Juditnak, Zsuzsinak

már születésünk napján
megfertőződtünk a haláltól
így nincs mitől tartanunk
csak el kell odáznunk az idejét

&

kisírjuk a szív szennyeződéseit
mennyi könny kell a tisztuláshoz
szavak szökése szájzár
a mentős keze meleg hangja jóságos
ne féljen holnapra jobban lesz
hasonlít istenhez
most kellene valami jót kívánnunk
szeretteink számára

&

fénycsík a plafonon
hátrafelé robog fölöttünk
ejtőernyőként kinyílik rajta a sötétség
szemünk alá zárjuk
ó áldott zuhanás
jelentesse be a beteget a másvilágra
na ne velünk ne rontsák a statisztikát
de nem jön ki szó a szánkon

&

ketrecbe zárt oroszlán
artikulátlan ordít bennünk a félelem
hogy hívják hol született kérdezi a halál
Svejk felel helyettünk:
„csókold meg a fenekem”

&

vigyázz velünk halál
ne húzd ki a gyufát
fellázítjuk ellened az élőket
a holtakat hitük érdekeit képviseljük
amint újra összefüggően
tudunk beszélni

&

bordáink ketrecéből ki akar törni
a szívünk istenem hát mégis élünk
de miért nem tudjuk elmondani
mennyire örülünk

&

lázas húsunk börtönében
feszengünk branül kanül
oxigénvezeték köldökzsinórja
köt a különleges utazáshoz
űrhajósok súlytalanul lebegünk
a ma kabinjában
lassan kezd keringeni bennünk a lét

&

valami földöntúli erő
elválasztja nevüktől a tárgyakat
ha a tollat szólítjuk a kés jön kezünkbe
eltesszük emlékbe az esti harangszót
oly sok sirám van benne
reggelre elfelejtjük

minket is elválasztanak nevünktől
öt per egyeske öt per ketteske
öt per hármaska öt per négyeske
mintha valami kémbanda tagjai lennénk
elbeszél a fejünk felett a világ
semmi beleszólásunk nincs az életünkbe
erőnek erejével mozdulunk

ha hazamegyünk minden porcikánkat
átjárja nevünk újra te leszel te és én leszek én
vérkeringésünkben kondul nevünk
mint harangszó egy távoli templom tornyában

&

az eszméletlenség óceánjából
váratlanul kinő egy hegy
az oldalán ajtó rajta tábla
Holnap-sziget oda vágyunk
csak még nem tudjuk merre találjuk

&

agyunk távírda
egy ölelésre lenne szükségünk
stop
szeretteink érkeznek

&

a kórterem forró krematórium
a folyosón jótékony hűvös fogad
köntösömön tulipánmező huzat fújdogálja
egy nővérke járni tanít
magabiztosan lépek a semmibe

&

ma ágyamnál megáll a fény
azt mondja legyek újra a gazdája
bennem biztonságban érzi magát
hogyan történhetett meg hogy mégis elhagytál
kiabál nem tudom nem tudom nyöszörgöm
azt mondja velem jön Holnap-szigetre
amikor elmegy sötét örvény húzza le
a kórtermet az ágyamat és engem

&

érzékszerveink bejárják
a valóság égtájait északon
üresség keleten az élet délen
a fájdalom nyugaton a halál

&

az emeriben köröket futó
mágnesnek nem lesz izomláza

&

ától-cettig feltérképezik testünket
ez itt a lábunk amihez nem tartozik út
ez itt egy lakatlan város amiben
szívünk nélkül megszűnne az élet
ez itt a homlokunk ráncai szerint púposodik
odakint a forró aszfalt csak azt nem tudják
megfejteni mik azok a fehér foltok
nos doktor úr azok a holnaputáni teendőink

&

hány lóerős az élet
ma gyorsabban forog a föld
ellenkező irányba körhintáznak a felhők
a levegő apró réseket keres
rozsdát szitál az eső

&

koponyánk boltíves cirkuszi sátor
biztosítóöv nélkül ugrunk a gondolatok
tárházába sikerül elhagyni a nehézkedés
törvényét a nézőtéren ropog a feszengő
székek ízülete rivaldafény taps
nem hajlunk meg

&

a halál krokodil
mi pillangók vagyunk
ez megnyugtató ugyanis a krokodil
nem pillangóval táplálkozik

&

álmomban hangyák kérték
mutassam meg nekik északot
nincs ott semmi én már jártam ott
ezért dél felé mutattam
az irány nem fontos
a lényeg a hosszú út utáni hazaérkezés

&

elfáradnak bennünk a kettős értelmű szavak
fal fogad haza vég láng elég szív szellem
belefáradunk a felsorolásba
viva la vida dallamos jelszó
ebbe kapaszkodunk

&

vidáman csilingol a telefon
sms érkezik mit csinálsz te a kórházban
itt hűvösebb felelem bolondos barátom
írja nyazsgem igen ez az
ezt mondom a romlásnak
és nevetek nevetek

&

fák madarak társalkodónője vagyok
felolvasok nekik a létezés egyszerűségének
tudománya című vaskos könyvből hamar kiderül
hogy az élethalál-elmélet részecskéi saját rendszerük
szerint működnek hangavirágok Apollinair-jére
Bernarda Alba háza Lorca-jára
a béke emberére Javier Hereaud-ra céloznak
az eszem magához édesget két botladozó szót
ne lőjetek

&

az igazság az egyedüli valóság
ezért nem szégyen bevallani
hogy az ötödik napon irigyen nézzük
a bélsaras vécét hurrá sikerült
valaki másnak

&

vihar jön armageddon az ég leszakad
az alagsor feszített vizű medence
a nővérdanaidák vödrökben hordják
a vizet az eső áztatta udvarra

&

lassú séta vontatott léptek
kidőlt fák leszakított ágak között
meglátom a tükörképét csókolgató
szomjas gerlét a tócsában
lefényképezem az agyammal
aztán észreveszek két magányos ecetfát
a szomorúság élő szobrai
borzalmasan hasonlítanak ránk
összeérintem az ágaikat
nagyon gyorsan eggyé válnak
és így olyan vidámak
róluk is készítek egy fotót az agyammal
borzalmasan nem hasonlítanak ránk

&

halljuk ahogy csillag csikorog az égi sínen
hamarosan a kórház megállóba érkezik
hogy a hátára kapjon bennünket
a Tó fölé repülünk egy halraj mint óriás ezüst
iránytű észak felé mutat de mi hisszük
eljön a törvényesen kijelölt égtájak ideje
hogy helyes irányt vehessenek a mindennapok

&

csak az istennek van hatalma és tehetsége
benézni a mennyezeten át felé nyújtjuk
kezünket üdvözöljük uram örülünk
hogy megismerhetjük azt mégsem mondhatjuk
hogy hozta isten felkacag vele nevetünk

&

összeölelkezünk négyen már nem vagyunk
kémbanda már mi vagyunk számok helyett
saját nevünket viseljük homlokunkon
a lét számháborújában a mostani győzelem
védetté nyilvánít bennünket Mari te kapocs voltál
az élethez mondja Márti viszontlátásra felelem
egy jobb helyen

Kategóriák: Vers.

8 hozzászólás

  1. Kelebi Kiss Istvan Kelebi Kiss Istvan szerint:

    KedvesMarim!
    El sem tudom képzelni, hogy kórházi ágyon, miként lehet EKKORA VERSET (naplót) írni! Ám ITT van, olvasom! ÓRIÁSI!
    Gyógyulást kívánva ÖLELLEK!

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      DrágaIstvándorom, köszönöm méltató szavaidat, köszönöm kitüntető figyelmedet, boldog és büszke vagyok… megmondom őszintén lejegyezni ezt a kórháznaplót kevésbé volt keserves, mint itthon elolvasni a kezem írását. Jókívánságaid, barátságod gyógyulásomat segíti. Ölellek: KedvesMarid

  2. Avatar szonyegmoly szerint:

    Marcsi! Együtt érzek veled és átélem a kórházi napjaidat és tudom miről írsz 3 hetet voltam én is bent sajnos, de élünk és ez a lényeg. Jobbulást neked is és magamnak is. Őszné Pusztai Éva

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Sajnálom, hogy nem vagy jól Évám… bízom benne, hogy mindketten felgyógyulunk mielőbb. Köszönöm figyelmedet, szavaidat, ölellek: Marcsi

  3. Szabó László Szabó László szerint:

    Ismerem: a lázálmok és a valóság egymásba folyó képei. Gyönyörű!
    És minderről nem tudtam eleddig, hiszen még volt erőd, kedved a mi (köztük az én) dolgainkkal (dolgaimmal) foglalkoznod.
    Remélem, már minden oké, és kívánom, hogy így legyen nagyon-nagyon sokáig!

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Magam sem tudom, hogyan tudtam papírra vetni ezeket a villanásokat a kórházi kiszolgáltatottság napjairól, Lacikám… köszönöm figyelmedet, jó kívánságaidat. igyekszem mielőbb teljesen fölépülni.

  4. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “felkacag vele nevetünk”

    Nevess, és odázd minél tovább, amíg csak érdemes, drága Mari.

    Ahogy István is írta: ÓRIÁSI!

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Tibor… az az óriási, hogy már a negyedik strok-ot éltem túl. ölellek…

Vélemény, hozzászólás?