magunkra maradtunk lidérceinkkel
a szertartás kijelölt idején a hegyen
szebb ruháinkban cserzett bőrben
felékszerezve az örök ígéret asszonyai

méltatlan szerelmed széttép felmutat
láttál elégszer pogány áldozati oltárt
mégse fogod másra vagy menekülőre
önként kimetszed a haragot és a bosszú
rosszindulatú daganatait megroppan dörgő
beszéded alatt a szikla féldrágakövekben
zárványosodó szavakat mormogsz azon
a nyelven amin halálodig szeretni fogsz

szemem sarkából figyellek felkavarodik
a por félek megkövesedik a hűség mielőtt
valaki magára formálhatná vagy kimarad
a szútra szövegéből az újrakezdés mantrája
az se biztos elkezdődött-e egyáltalán odafent
emberhúshoz szokott keselyűk szép ez a körzés
jó volna a felső világok valamelyikében máris
vágy mérgezi a karmám forgásban maradok

papnő és szelíd állat semmi különbség ketten egy
annyira rettegnek a késtől mint a bizonytalanságtól
te meg én engedjük el őket legalább annyi legyen
hogy nem idegenek véráldozata árán szabadultunk