Évszakvers

TAVASZ

Kinyitja rügyek ablakát a fa
és milliónyi kíváncsi levél
bámulja, amint tócsák hajába
hullámot dauerol a szél.
Egy fehér virág szirmával bólogat:
igen-igen, ez akkor is tavasz,
bár néha még fogat növeszt a fagy.

NYÁR

Ha merném,
beleugranék a kútba,
mert odalent
hűvösen hasal a csend
és a téglák között
pihés mohák fakadnak,
zöld almot kínálva
könnynek gondolatnak,
s nem tudni mitől
apró karikákat vet a víz,
így idegesítve az almafát,
mely kora ellenére még hiú
és a kút zsebtükrében
bámulja magát

ŐSZ

Hiába lánc, retesz, vagy új lakat,
megszökik, ellopják, mindegy.
Köpköd a festékszóró, majd beragad.
Minden zöld egyszerre kopik le a nyárról.
Hiába fecskeraj szemceruzája,
gyűrődik a kék bőr, esők könnye
maszatolja és belemossa a tájba.

TÉL

Mintha béke volna,
pedig csak
megadta magát a táj.
Az erdő föltartott kézzel áll,
a patak szökne még,
de nem lehet,
a fagy utoléri és rákattintja
a jégbilincseket.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Ugyanezt akartam írni 🙂 csodálatos Vers, Istvándorom!

Vélemény, hozzászólás?