Elvirágzott [közte csaknem ötven év]

[Mégsem a magánynak]

Hűvösek, feketék,
fejkendőt lengetnek az esték.
Felhők lobognak a menetelő szélben,
örökölt zászlaink lengenek — sötéten.
A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé: árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt, kopott ingem
levetem.
A csend elvirágzott szívemben,
s most termőre fordul.

                      *

A kenyeret nevén szólítja,
magához öleli, úgy szeli.
Nem jelszavakból! — hitéből teremtett hazát,
mégsem a magánynak érlelte magát,
s mert úton van,
az út megismeri.

[1969]
 

[Hogy lehessek]

Hűvös fekete
fejkendőben az este
felhők lobognak
a menetelő szélben
örökölt zászlaink lengenek sötéten

a tájat őrző fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé
árnyékok maradnak

árnyékból szőtt ingem
levetem
a csend elvirágzott bennem
s most termőre fordul
hogy

lehessek

aki
nem jelszavakból
hitéből teremt hazát
és útjai
az utat felismerik.

[2017]

 

4 hozzászólás

  1. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    Köszönöm… Értéket, élményt adó, különleges időutazás…

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Kedves Vali, nagyon örülök, hogy így érzed; köszönöm soraidat!

  3. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Tibor ez a Te örökséged. büszke lehetsz rá. Szépséges versedet vittem a fb-ra, hadd olvassák minél többen.

    1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

      Nagyon köszönöm, drága Mari! 🙂

Vélemény, hozzászólás?