[Mégsem a magánynak]

Hűvösek, feketék,
fejkendőt lengetnek az esték.
Felhők lobognak a menetelő szélben,
örökölt zászlaink lengenek — sötéten.
A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé: árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt, kopott ingem
levetem.
A csend elvirágzott szívemben,
s most termőre fordul.

                      *

A kenyeret nevén szólítja,
magához öleli, úgy szeli.
Nem jelszavakból! — hitéből teremtett hazát,
mégsem a magánynak érlelte magát,
s mert úton van,
az út megismeri.

[1969]
 

[Hogy lehessek]

Hűvös fekete
fejkendőben az este
felhők lobognak
a menetelő szélben
örökölt zászlaink lengenek sötéten

a tájat őrző fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé
árnyékok maradnak

árnyékból szőtt ingem
levetem
a csend elvirágzott bennem
s most termőre fordul
hogy

lehessek

aki
nem jelszavakból
hitéből teremt hazát
és útjai
az utat felismerik.

[2017]