Chagall angyala

zuhano angyal_01

zuhanj csak
zuhanj
mártsd vörösbe egemet
s ha törött szárnyakkal
csapkodod kuszált teremet
hogy már árnyékom vonyít belé
és bíborban csordogál rajt
a hajnal könnye
hegedűszón illanjon el
szemed közönye
zöld kecskéket terelek
reményt vesztve
az éj peremére
és siratja majd minden holt
az élve maradót
a lebegő víziót

engedd hogy pörgessen
léha súlytalanság
émelygés lendítse a vonót
az egyetlent
a kék hegedű felett imbolygót
mint ékem tolla ha megpihen
gyertyaláng sercegő tüzében
marja a csendbe az utolsó
sikolyt
csepegjenek falevelek
az égből
a földbe hantolt könnyekre

2006.02.06.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Nagyon örülök, hogy elhoztad ezt a versedet, Vincze! annyira szeretem…

  2. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Mária! Köszönöm szépen, hogy a TÓ-ban is élvezhetitek!

  3. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Újrafestetted, kedves Vincze — „csak” szavakkal.
    Örülök, hogy megismerhettem ezt a világhálós irodalmi kalandozásaim előtt született remekl versedet.

  4. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Lám-lám Tibor! Kimaradtál a KÖZKINCS-es évekből 😀

Vélemény, hozzászólás?