hová bitangolsz fiam
nem út az arra de
sárkánytitkú rengeteg
a tipró lombok alatt
mit keresel hisz oly
gyöngék még a csontjaid

nem bitangolok anyám
a gyermek ki hajadban
fönnakadt már nem én vagyok
csak te ülsz hervadt
játékaim között s képzeled
kertben ülsz pedig az
almafa virágzó csúzliágas
már nem való fiad kezébe

hová bitangolsz fiam
apád nyomát kövesd
ki elbukott ugyan de ment
a rengetegben néked
vágott utat nézd tavaszodik
halottas zakóján átüt a fű

virágot fúj a rétre
homlokára tócsa csődül

nem bitangolok anyám
a jó apa ünnep-ingét
őrzöm magamban de több
kell énnékem csodamélyű
erdőkbe vágyom egy szó
gurult ki a számon immár
annak nyomát követem

hová bitangolsz fiam
az utat melyet az ősök
jelöltek néked miért
gyömted vissza csigaházba
nézd a kenyér gömbölyödik
és dorombol s én is tejjel
kaláccsal csalogatlak
dunnás óvó otthonunkba

nem bitangolok én anyám
kihullott tejfogaim mérföldkövek
hiszen jelölök utat én is
meglátod a világ érintője
mentén jelzőtüzek izzó
mondatok rajzolják majd az Új
indulóknak homlokom
reptér-betontját az éjben