Az erő útja

most felkelek és elmegyek odáig
nincs miért sietni nincs mire várni
nem türelmetlenség hajt egyáltalán
nem tudom mi hajt átmászni a fekete
keret szélein ízületeim rozsdája pereg
vagy azok mind rovarok tetvek rájuk
tapasztom a halált ecetszagával édes
cukrozott mérgével ragacsos nedvvel
egy szálkát áldozok a bal kezemből
egy szemet a téged bámulók közül
amint keresztüllobog rajta a nézés
egy szájat a keskenyebb fajtából
egy lábat az alá rendelt úttal végül
a fehér varázsló beszédét a beomlott
kőkutaknál amikor nem lesz eszköz
csak a késztetés feláldozom magát
a labirintust csak bírja kővel legyen
elegendő mert a lehetről leszárad az
idő és meg se próbáltam a mulandóság
árkát lefedni előtted

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “egy szájat a keskenyebb fajtából
    egy lábat az alá rendelt úttal”

    Nem csak címében van erő…

    1. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

      Köszönöm, Tibor!

  2. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Megjelent Magánlabirintus című köteted 27. oldalán. ne kérdezd miért lett egy idő óta esti imám…

    1. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

      Jó, nem kérdezem…

Vélemény, hozzászólás?