Apa, anya, minden

 

(I.) Feketébb már nem is lehetne

ez a kis tó. Megbújik a hegyekben,
földmélyi patakok és a gonoszok
álmai táplálják. Megette a köd az utat –
sehol semmi biztatás. De ezen
az apa-nélküli tájon is milyen
jó látni sötét ragyogását!

 

——-

 

(II.) A hegy szemgödrébe apró
fészket váj a szél. Itt nevelgeti
fiókáit, az útra lecsapó, bátor
szeleket. Harapnak, térülnek-
fordulnak, gyorsan megfutamodnak,
viharköpenyes anyjuk otthon
becézgeti őket. A növendék
körmök hamar kicsorbulnak.
Anya! Anya! Milyen kemény,
milyen szigorú a te szereteted!

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Először is nagy szeretettel köszöntelek alkoTÓtársaink között, köszönöm, hogy velünk tartasz, hogy céljainkkal, terveinkkel azonosulsz. Kívánok neked kellemes időtöltést, ihletett időt!

    Versed szépséges és mégis megrendítő. Szeretem az itt felvonultatott bravúros képeidet is, aláaknázzák szívemet, hogy kirobbantsák a bennem elásott fájdalmakat. A II. versszakot egy befelé sikoltásnak érzem, és annak ellenére, hogy “A növendék körmök hamar kicsorbulnak” hallani vélem, ahogy nőnek azok a végleges karmok… Szeretettel olvastalak: Mari

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Az utolsó szó nem _szereteted_ akar lenni?

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Örülök, hogy itt is olvashatlak, kedves Anna.

  3. Örülök, olvashattalak, kedves Anna! 🙂

Vélemény, hozzászólás?