száll velük. Padot
keres, leül

Alig hihető

Ráncosodik a gyerek,
még mosolyog, játszik,
de alig hihető már,
hogy VAN. Bújócskázik,
aki bújt, aki nem, megyek:
és marad. Csodálkozik,
kisebb, ám gyorsabb
lett a világ, a távol
egyre közelebb. Nézi,
szoktatja magát.
Lassít, nehogy idő előtt
célba érjen. Eddig itta,

most hunyorog a fényben. A tócsát,

mit régen átugrott, megkerüli.
Hosszabb út, de biztosabb.
Lassabban ír, az NY, a GY
nem barátja. Mikor a
hurkokat köti, mosolyog.
Régebben mindig elkésett,
most órákkal előbb indul,
hogy biztosan odaérjen.
Inkább vár kapualjban
utcán, megállóban, téren
és nézi a galambokat.
Néha eteti is őket. Már nem

és bámulja a háztetőket.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Nem ereszt a versed, drágaIstvándorom… talán azért, mert nagon otthonosan érzem magam benne. Ölellek, végtelen szeretettel: KedvesMarid

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Most esett le, hogy a fehérmezős szavak, nem véletlenül ékelődtek be a VJdics-vers első nébány sora alá, hanem egy új mű címéhez tartoznak.

    Kár lett volna kihagyni megborzongtatón plasztikus soraidat, Barátom…

Vélemény, hozzászólás?