utazás

indulás

nehéz köd-drapéria lóg a TÓra elválasztja a
vakrepülésben távolodó madaraktól a látó-
határt csillagokat csillogtat a nyárfa hűséges
a fényhez amikor egy rászálló madár alatt
meglebben az ága üstökösként zuhan alá a
ragyogás a fémtestű eolhoz hasonló csilin-
gelés régen elfeledett emlékeket idéz a Jézus
szobor lábánál térdeplő yukkákban ismerős
szavak szállingóznak a tegnap tükörterméből
a kavicsokra gördülő hanghullámok sistergését
áthatja az indulás izgalma amiből a meghatottság
párafelhőjét készíti elő a megérkezés

sék gyázni

homály hízik a kavicsok között szél rikolt hahó
hó hó visszhangzik az üres csigaház szűkül a köd-
folyosó a kukák mellett városlakó vércse figyelő
tekintete surranó árnyat teremt az ég kék madár-
tollat szitál a park süppedős fűszőnyegére felriad a
műremek pókháló alkotója napról napra kevesebb
a tökéletes csapdába zúgó áldozat diót dobál egy
varjú a lámpavasról az állomás peronjára ráérősen
nekilát csőrével kipiszkálja a dióbelet a hangos-
bemondó recseg sék gyázni darabokra törnek az
életet jelentő szavak a sínek között szendergő füvek
álmán gyorsvonat halad át

rámpa vége

mindkét irányban végtelen utazást ígérnek
a sínek meglódul a csupasz táj hátrafelé ne
arra engem kövessetek tülköl türelmetlenül
a vonat az ajtók pittyegnek záródnak ijedten
sugdolóznak a csemete hársak késő késő az
esély elveszett lemaradtunk az örök tavaszba
csatlakozásról a szerelvény után pehelysúlyú
por nyargal átröppennek a szemek a rámpa vége
felirat felett és ugrásra készen várnak kövek
repedéseiben lombhullató bokrok puszta vázán
jéghideg vaspadokon amiken rajtuk kívül más
nem képes megülni

a megérkezés

belefáradsz mindig azt remélni
hogy a kitűzött cél elérése kisimítja
benned a hiábavaló álmok gyűrődéseit
a megérkezés pillanatában azonnal
új helyre vágysz sehol sem marasztal
a megnyugvás talán nem is létezik
az újabb indulást csak áltatja a remény
ajkad biggyeszted majd a föld alatt
de ezt is csak magadnak hiszed el
előre sajnálod amiért nincs mód
visszatérni hogy elmeséld

Kategóriák: Vers.

10 hozzászólás

  1. Kardos M Zsote szerint:

    Drága Marim, olyan sok helyen találkoznak a gondolataink, hogy nem tudok csak egyet kiemelni.
    Az egész él bennem.

    1. Pethes Mária szerint:

      Zsötém, köszönöm, hogy rád találhattak gondolataim. ölellek

  2. Tamási Orosz János szerint:

    e relvény hal át
    áthatóan késik
    a remény csak egyben nem áltatás:
    ott is lesz okod biggyeszteni a szád 🙂
    csók, j

    1. Pethes Mária szerint:

      Ott is lesz okom? Drága János, örvend a szívem, hogy jársz a TÓban. ölellek: Mari

  3. Bátai Tibor szerint:

    “az újabb indulást csak áltatja a remény”

    Talán igen.
    De ki tudja, hányadik indulás után, hányadik érkezés fel tartunk?

  4. Nemeti Vas Katalin szerint:

    Tetszik ez a tagolás:) indulástól, az érkezésig:) végig vezetsz. A “sék gyázni”-ból tegnap rendesen kijutott, s az érkezés bár késleltetett volt, azért végül mégiscsak bekövetkezett 🙂 Hanem, ha már utazás, az odafelé tartót jobban szeretem 🙂 Ölellek és mp. Vacskád

    1. Pethes Mária szerint:

      Majd lesz még ide felé tartó, ne félj! azért minden utazásban a legfontosabb a szerencsés megérkezés 🙂 hogy milyen a minősége, az már más kérdés 🙂 ömp44444444444madarad

  5. Lucskai Vincze szerint:

    “a sínek között szendergő füvek
    álmán gyorsvonat halad át” Imádom az ilyen mozgó kép kockákat!

    1. Pethes Mária szerint:

      Oh, végtelenül szégyellem, hogy csak most leltem meg szavaidat, kedves Vincze… már Juhász Ferenc Leghatalmasabb Mester is mondta (anno), hogy filmszerűen írok 🙂 köszönöm, hogy Te is észrevetted.

Vélemény, hozzászólás?