indulás

súlyos köd-drapéria lóg a tóra elválasztja a
horizontot a távolodó madaraktól a nyárfa
ragaszkodik a fényhez ezüst csillagokat
csillogtat amikor egy rászálló madár alatt
meglebben az ága üstökösként zuhan alá
a ragyogás régen elfeledett emlékeket idéz
a Jézus-szobor lábánál guggoló yukkákban
a fémtestű eolhoz hasonló csilingelés ismerős
szavak a tegnap tükörterméből a kavicsokra
gördülő hanghullámok sistergését áthatja az
indulás izgalma amiből a meghatottság pára-
felhőjét készíti elő a megérkezés

sék gyázni

homály hízik a kavicsok között szél rikolt hahó
hó hó visszhangzik az üres csigaház szűkül a köd-
folyosó a kukák mellett surranó árnyat teremt egy
városlakó vércse figyelő tekintete az ég kék madár-
tollat szitál a park süppedős fűszőnyegére felriad a
műremek pókháló alkotója napról napra kevesebb
a tökéletes csapdába zúgó áldozat varjú dobál diót
a lámpavasról az állomás peronjára ráérősen nekilát
csőrével kipiszkálja a dióbelet a hangosbemondó
recseg sék gyázni darabokra törnek az életet jelentő
szavak a sínek között szendergő füvek álmán
gyorsvonat halad át

rámpa vége

mindkét irányban végtelen utazást ígérnek
a sínek meglódul a csupasz táj hátrafelé ne
arra engem kövessetek tülköl türelmetlenül
a vonat az ajtók pittyegnek záródnak ijedten
sugdolóznak a csemete hársak késő késő a
remény elveszett lemaradtunk az örök tavaszba
csatlakozásról a szerelvény után pehelysúlyú
por vágtat a szemcsék átröppennek a rámpa vége
felirat felett és ugrásra készen várnak hallgatag
kövek repedéseiben lombhullató bokrok puszta
vázán jéghideg vaspadokon amiken rajtuk kívül
más nem képes megülni

megérkezés

minél messzebb a kert-krematóiumtól ahol
füstbe megy a nyári szerelem bizonyítéka
minél messzebb a csontvázzá soványodott
vallomásoktól a dércsipkével lefátyolozott
rózsák siratóénekétől a magány lábhoz dör-
gölőző szerves ellenszerétől nincs visszatérés
nincs visszatérés csattognak a vonatkerekek
szabad erdők nyargalnak patakot ugranak át
a fák közösségben élnek mert tudják elpusztul
aki nem tartozik sehová a kupékban minden
utas más világba zárkózik és van aki sohasem
ébred fel végállomás kiáltja a kalauz